A 2016-os 'Év Metal Albuma' cím egyértelmű győztese számomra a Gravity, bemutatom miért esett rá a választásom.
’98 óta a német Caliban legénysége sorra ostromol minket keményebbnél keményebb albumaival, és mostanában szinte mértani pontossággal két évente tárják elénk munkásságuk legújabb gyümölcsét. A jelenlegi felállás 2005 óta üzemel változatlanul, ez meg is látszik az aktivitásukon, ugyanis az elmúlt 11 év alatt 6 albummal kedveskedtek rajongóiknak, és a hangzásviláguk is folyamatosan fejlődik, ennek ékes bizonyítéka az új korong. Vessünk hát egy pillantást a legújabb termésre, nézzük meg, hogy sikerült a Gravity.
Két számot hallhattunk az albumról a megjelenést megelőzően, a Paralyzed-ot és a Mein Schwarzes Herz-t, az előbbi videóklippel, az utóbbi pedig lyrics videóval párosult. Ezek megtekintése után izgatottan vártam mit hoz majd az album teljes valójában.
Egy masszív, háromnegyed órás anyagot sikerült összepakolniuk, ahol a csilivili design és bonustrack-ek helyett a 12 nóta beszél. Átlagban hozzák az elmúlt lemezek dalainak szintjét, habár találunk rajta egy számot, ami meglehetősen kilóg a vinylről. Más előadótól kiemelkedő lenne, de erre az albumra egyrészt abszolút nem illik, másrészt a korong bármelyik másik dala kenterbe veri. Ez pedig nem más, mint az utolsó dal, ami a ’Hurricane’ címet viseli. Megszokott módon került egy német nyelvű dal is az albumra, a ’Mein Schwarzes Herz’, ami megmutatja, hogy ők is azon az állásponton vannak, hogy az anyanyelvet népszerűsíteni és ápolni kell.
Alapvető védjegyeiken nem változtattak, így a refrének dallamos gitárszólamokkal és tiszta éneksávval operálnak, habár emellé egy-kétszer Andreas által hörgés is társul. A gitárszólók most sincsenek a középpontban, sőt csupán 1-2 szóló található az egész albumon. Mindig is a refrének voltak a Caliban számainak legkiemelkedőbb részei, erősen elkülönül a chorus és a verze, meglehetősen monumentális a dalaik felépítése. Úgy tűnik tartják magukat a régi mondáshoz, miszerint bevált recepten, ne változtass. Majd mindegyik szám meglehetősen agresszív hangzásvilággal bír –mi mást kaphatnánk egy metalcore albumon?!- , de mégis megvan benne az igényesség és így nem érezzük asszertívnek. A brOKen című szám, mint egy híd funkcionál az album két része között, ugyanis lágyabb hangzásvilága feloldozást nyújt a korábban hallott agresszivitás alól.
Látszik, hogy érző felnőtt emberek az album készítői, ugyanis a magány és a félelem is állandó szimbólum, már-már visszatérő emóciós motívum, amire a legjobb példát a brOKen, valamint a No Dream Without A Sacrifice adja.
Konklúziót vonva úgy gondolom, hogy nagyon erős albummal találhatjuk szembe magunkat, ha vesszük a fáradtságot, hogy legalább kétszer-háromszor végighallgassuk, ám ne legyenek illúzióink, ez az album nem tudta lepipálni elődjét, a Ghost Empire-t. Ennek ellenére nem gondolom, hogy temetnünk kéne a zenekart, hiszen hihetetlen erő van bennük és nagy rutin is párosult emellé a már lassan 20 éves karrierjük során.
Lemezborító: 10/6
Album: 10/8
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
